Paella, a legújabb POLCZ finomság

Ahogy azt éveleji összefoglalónkban említettük, idén tovább-bővítjük adalékanyag-mentes felhozatalunkat, melyre – gluténmentes törekvéseink után – nem is kellett túl sokat várnotok. 😍💣

Ismét a konyhából jelentjük, újabb mennyei POLCZ finomságot főztünk ki nektek! És ha már konyha, talán a forró gőz bódított el bennünket ebben a nagy melegben, hiszen gondolatban csakhamar a mediterrán Spanyolországba repültünk, majd visszatérve azon kaptuk magunkat, hogy csirkés paellát kóstolgatunk. 🤤🥄

Bárhogy is volt, ezennel megosztjuk veletek is ezt a mámorító gasztronómiai utazást. 🌞✈ Jöjjön a spanyolok tradicionális nemzeti fogása, a csupa zöldséges, csirkés paella – természetesen POLCZ módra!

Paella, a spanyol rizses hús

Mi mással gazdagíthattuk volna a nyári ízélményeket, mint egy egzotikus, mégis hagyományos finomsággal. A paella amellett, hogy rendkívül közkedvelt és sokoldalú, izgalmas kulináris történelemmel büszkélkedhet. 🤓
Hivatalosan is a leghíresebb spanyol étel, származása azonban megoszlik. Vannak, akik a rizsföldeken dolgozó munkásoknak, még mások a Valencia melletti lagúna halászainak tulajdonítják a legelső adag elkészítését. 🤔🥘

paella

Az eredeti receptúrákban a csirkehús és a rizs mellett nyúl, csiga (paella valenciana) vagy tengergyümölcsei, angolna, tőkehal (paella marinera) és friss zöldségek is szerepeltek. 📖 Változatosságáról egyébként legendák születtek! Az egyik legismertebb történet arról a francia tábornokról szól, aki egy-egy újabb ízkombinációért cserébe szabadon engedte a spanyol függetlenségi háború fogságban tartott katonáit. 🧐🎖
A megbízott spanyol szakács állítólag 176-féle paellát tálalt fel a falánk tábornoknak. 😱🥘

Kétfülű serpenyőből kanállal

Talán az ínyenc hadvezér sem sejtette, hogy a paella tulajdonképpen nem is maga a szervírozott étel.😉🤷‍♀️
A név arra a jellegzetesen lapos, kétfülű serpenyőre utal, melyben ez az ízletes fogás készül. Persze mint alkalmi fogyasztó, valószínűleg megelégedett a mennyei ízekkel, de a fekete kötényes paellarajongók tudják, milyen fortélyok nyomán készül ínycsiklandó kedvencük. 😋🥄 A rizst nem szabad a főzés során megkeverni, épp ezért nagyon fontos az egyenletes hő biztosítása, ahogy a fedő használata sem javasolt. Hagyományosan egyenesen a serpenyőből fogyasztja mindenki a saját kanalával, mint a családi és baráti összejövetelek főmenüjét. 😁👨‍👩‍👧‍👦

Egy üvegnyi spanyol nyár

paella

Nyári debütáló POLCZ finomságunk nem csupán abban hasonlít autentikus elődjéhez, hogy kanalat ragadva pikkpakk elfogyasztható. Főzés során igyekeztük megragadni a spanyol konyha változatosságát, hiszen az Ibériai-félszigeten osztatlan sikernek örvendenek a praktikus, amolyan „mindent bele” egytálételek. Miközben kukoricát, pritamin paprikát, barna rizst, fanyar citromot és színes fűszereket adtunk a POLCZ-féle receptúrához 🌽🍚🍋, a magyaros ízlésvilághoz igazodva kockára vágott, omlós csirkecombfilé került az üstbe a tradicionális tengergyümölcsei helyett. 😍🤤

Titkon szerettük volna, hogy már az első kóstoláskor átélhessétek azt a kulináris utazást, mint amely képzeletben bennünket is megihletett. ✈🏝 Reméljük, sikerült a POLCZ üvegbe csempészni egy adag napsárga spanyol nyarat, tele gazdag ízekkel, finom zöldségekkel és persze mennyei mentes hozzávalókkal! 😋

Nyári debütálónkkal már 15-re nőtt az ínycsiklandó POLCZ csemegék száma 😍👏 és ha valami különlegességre vágytok, végre húsos fogásaink között is találtok egzotikus menüt.
Amennyiben az ízutazás során inkább vegán útitársat választanátok, indiai, marokkói és mexikói ételeinkkel húsmentesen is belekóstolhattok a nemzetközi konyha ínyencségeibe! Legközelebb hová utaztok gondolatban a konyhából?



15 féle POLCZ étel online vásárlása

Olvasd el, mit írtak rólunk!

Gyakran ismételt kérdések a POLCZ ételekről

Hol tudom beszerezni a POLCZ ételeket?