Azt már biztosan sokan tudjátok, hogy a POLCZ ételek adalékanyagok, tartósítószerek, hozzáadott cukor, tejtermékek és tojás nélkül készülnek. Meg azt is, hogy a hőkezelésnek hála hűtés nélkül is elállnak több, mint egy évig!
Nos, talán sokat tudtok az ételekről és a márkánkról, de biztosan meg tudunk lepni Titeket néhány újdonsággal. 😉 Hoztunk is egészen pontosan 5 olyan infót, amit még biztosan nem hallottatok rólunk! Lessetek be velünk a kulisszák mögé, érkeznek a POLCZ érdekességek!
EGY
Azt már biztosan sok helyen olvastátok, hogy ,,minden egy üveg lecsóval kezdődött”, vagyis egészen pontosan egy lecsóval, amit Vica anyukája tett el télire. Nos ez az üveg lecsó egy rohanós napon nagyon jó szolgálatot tett Vicának és Gábornak, életmentő gyors finomságnak bizonyult. Akkor és ott az asztalnál meg is született az ötlet, vagyis így indult a ,,POLCZ sztori”. No de azt tudjátok, melyik volt az első étel, amivel kísérleteztek Vicáék?
Nem, nem a lecsó. 😉 Képzeljétek, ez a Zöldborsós csirke volt!
Az első gyártásokkor 300-500 db volt az elkészített mennyiség ebből a finomságból, ami mostanra (Nektek hála) már 8.000-10.000 db gyártásonként! Vagyis a POLCZ ételek ennyire nagy kedvenceitek!
És mi a helyzet a Lecsós pulykagombóc fogásunkkal? Nos, ez csak sokkal később került a kínálatba.
KETTŐ
Tudtátok, hogy az indulásunk óta eltelt 3 évben már több, mint 1.000.000 db POLCZ készételt vásároltatok meg? Ez olyan, mint ha Budapest több, mint felét, vagy Magyarország közel egy tizedét már elláttuk volna POLCZ készétellel!
Ha távolságban mérnénk ezt a számot, a dobozok egymás mellé téve egy 90 km-es sort alkotnának!
Ha pedig magasságban mérjük, akkor ez a távolság a Föld légkörében éppen a Mezoszféra és a fölötte található Termoszféra határa. Mindkettő az ózon réteg fölött helyezkedik el. A termoszférában, vagyis a Föld felszínétől 90 km-es magasságon túl keringenek a műholdak. Szóval „kijutottunk az űrbe”. 😊
HÁROM
Vajon tudjátok, melyik az első három dobogós ételünk, vagyis mik a közönség kedvencek? Nos, az első 3 helyezett (a tavalyi eladásaink szerint) nem más, mint:
- Zöldborsós csirke (ez mondjuk nem éppen váratlan fordulat, hiszen már jóideje az élen jár ezen a listán 😉 )
- Marokkói csicseriborsó
- a harmadik helyen pedig szoros versenyben osztozik a Zöldséges lencseragu és a Zöldséges csirkeragu!
NÉGY
Az a helyzet, hogy a POLCZ ételek nekünk is nagy kedvenceink és ez nem csak ,,üres fecsegés”, hanem tény. Kinek-kinek megvan a maga aktuális kedvence (vagy éppen állandó favoritja, ahogy Gréti kolléganőnknek a Káposztás pulyka, amit szinte bármikor képes töretlen lelkesedéssel bekanalazni). Persze ez sokszor változik attól függően, éppen mihez van kedvünk, de Vica és Gábor például most épp a Mexikói zöldségragura esküszik. 😊 Bár nehéz volt a választás, mert ugye ott van a Bolognai, meg a Zöldborsós csirke…szóval értitek. 😉
Vagyis a POLCZ alapítók (és a csapat) is olyan lelkes fogyasztók, mint Ti!
Végül, de nem utolsó sorban: ÖT
Avagy érkezzenek a ,,leg”-ek.
Az egyik legtöbbet használt alapanyagunk a vöröshagyma kocka, amiből 1-1 gyártás alkalmával most már átlagosan 2.400 kg fogy el. Nem csoda, hogy ilyen sokat használunk belőle, hiszen 12 ételünkből 11-ben megtalálható. (Szerencsére ezt nem nekünk kell felaprítani, képzelhetitek, hányan sírnánk napokig. 😉 ) Ebből a zöldségből a kezdetek óta több, mint 42.000 kg-ot használtunk föl az ételekhez, ami közel 29 db mentőhelikopter súlyával egyezik meg.
Sárgarépából az elmúlt időszakban közel 30.000 kg-ot használtunk föl az ételekhez, ami két csuklós BKV busz súlyával egyezik meg (utasok nélkül).
Kókusztejszínből az elmúlt években közel 16.000 litert főztünk bele a POLCZ konzervekbe. Ez olyan, mint ha feltöltöttünk volna 100 lakásban 1-1 kádat (150×70 cm-es) kókusztejszínnel. Majdnem, mint Kleopátra idejében. 😊
Hámozott paradicsomból eddig közel 20.000 kg-ot használtunk föl. Ebből a mennyiségből egy 4 fős család több, mint 54 évig ehetne minden nap lecsót.
Reméljük tudtunk mesélni olyan háttér infókat, amiket izgalmasnak/érdekesnek találtatok és egy picit ezáltal is beleshettetek a kulisszák mögé. Tartsatok velünk legközelebb is!
12 féle POLCZ étel online vásárlása